Életrevaló, céltudatos döntésképes gyermekeinkért
Rohanó világunk nagy terheket ró a gyermekeinkre.
Az iskolában olyan mennyiségú tudásanyagot kell manapság magukévá tenniük, hogy már-már a játék marad ki az életükből. Pedig talán az egyik legfontosabb dolog, ami felkészíti a való életre gyermekeinket, a játék. A képzelete, ahogy játszásiból elképzel szituációkat, és megpróbálja fellnőttként megoldani őket. Ahogy a szüleitől látta, A társaival való közös játékban a viszonyokat, barátságot, szerelmet, szeretetet, esetleg egy össszeveszést, kibékülést, és ezek kezelését tanulná meg. Azért beszélek feltételes módban, mert erre már egyre kevesebb lehetősége van a gyereknek.
A szülők nagy része a gyerek nevelését az iskolára bízza, viszont az iskola örül, ha arra jut ideje, hogy a tananyagot leadja. Vajmi kevés idő jut az életet megtanulni.
Ezért tapasztaljuk gyermekeinknél, hogy sokszor félnek bemenni egy ABC-be, mert nem tudják a viselkedési formát, nem tudnak mit kezdeni érzelmeikkel, viszonyaikkal, azzal, ha esetleg megbántják őket. Egyébként is elanyagiasodó világunkban alig marad energia a tiszta érzelmekre. Sőt, azok kifejezésére. Igy sok gyermek érzelmi válságba kerül, és később talán ez vezet oda, hogy belekóstol a drogok könnyen jött megoldásaiba. Reményeim szerint ez még elenyésző Magyarországon.
Ha megállunk egy iskolakapuban tanítás után, és figyeljük a hazainduló diákokat, számos esetben tapasztalhatjuk, hogy húzzák a lábukat, görbe a hátuk, lecsüng a fejük. Sokan kifejezett tartásproblémákkal kúzdenek.
Alapítványunk éppen ezekre a problémákra kínálja a megoldást. Játékos szervezett formában olyan drámafoglalkozásokat tartunk, amik akár irodalmi műveken keresztül generálják azokat a szituációkat, amikkel az életben oly gyakran találkozunk, és néha még mi felnőttek sem tudunk mit kezdeni velük, nem tudunk biztosan helyesen dönteni. Ezeken a foglakozásokon megéljük ezeket a szituációkat, elemezzük azokat, és megpróbálunk egy erkölcsileg megfelelő irányú döntést hozni, akár abban hogy hogyan viselkednénk, vagy hogy kinek van igaza.
Nem tanmesékről van szó, hanem például a gyerekek által már megélt, vagy kitalált jeleneteket játszunk el, és a színház eszközeivel kifejezni érzéseinket.
Táncfoglalkozásaink pedig segítenek abban, hogy a gyermek tisztában legyen a testével, koordinálni, irányítani tudja azt, és pontosan tudja, hogy szavak nélkül is kifejezheti magát, közölheti érzelmeit üzeneteit a világgal.
Nem színészeket, hanem egészséges gondolkodású, a körülöttünk lévő világot megfelelően értékelni tudó, és abban magabiztosan mzgó embereket szeretnénk a dráma, a színház, és a tánc eszközeivel elindítani az életbe. |